Problémám van az alkohollal, de nem tudom, függő vagyok-e

Sokan nem attól félnek a legjobban, hogy gond van az alkohollal.

Hanem attól, hogy ezt minek kell nevezni.

„Függő vagyok?” „Alkoholista vagyok?” „Vagy csak túl sokat iszom?” „Mi van, ha kimondom, és akkor már nincs visszaút?” „Mi van, ha mások is így látnak majd?”

Ezek a kérdések nagyon erős szégyent tudnak megmozgatni.

Éppen ezért sokan inkább nem beszélnek róla. Nem azért, mert belül nem érzik a feszültséget. Hanem mert félnek attól, hogy a beszélgetés végén valaki rájuk tesz egy címkét.

Én ezt fontosnak tartom tisztázni: az addiktológiai coaching nem diagnózisalkotás.

Nem az a célja, hogy valakinek címkét adjon. Nem arról szól, hogy egy beszélgetésben eldöntsük, „ki micsoda”. Hanem arról, hogy biztonságos keretben ránézzünk arra, milyen szerepe van az alkoholnak az ember életében, milyen mintázatok ismétlődnek, és van-e olyan pont, ahol már érdemes felelősebben foglalkozni vele.

Sokszor már maga a kérdés is fontos jelzés.

Ha valaki újra és újra felteszi magának, hogy problémája van-e az alkohollal, akkor ezt nem érdemes félresöpörni. Nem azért, mert a válasz biztosan drámai. Hanem azért, mert a kérdés mögött általában már van tapasztalat, feszültség, szégyen, következmény vagy belső nyugtalanság.

A problémás alkoholfogyasztás nem mindig illeszkedik azokba a képekbe, amelyeket sokan fejben hordoznak.

Nem mindig látványos. Nem mindig jár azzal, hogy az ember mindent elveszít. Nem mindig látszik kívülről. Sokszor éppen az a nehéz benne, hogy az ember még sokáig működik.

Dolgozik. Családban él. Feladatokat lát el. Mások előtt tartja magát. Közben viszont belül egyre több az alku, a kontroll, a magyarázat és a szégyen.

A saját történetemben is hosszú idő kellett ahhoz, hogy ne csak magyarázzam, hanem komolyan is vegyem, ami történik. Ma már tudom, hogy az ember nagyon sokáig képes úgy működni kívülről, hogy belül már egyre nagyobb árat fizet.

A címkéktől való félelem érthető.

De a címke elkerülése nem oldja meg a problémát.

Lehet úgy is beszélni az alkoholhoz való viszonyodról, hogy közben nem kell azonnal végleges választ adni arra, minek nevezed magad. Lehet azzal kezdeni, amit észreveszel. Hogy mi változott. Hogy milyen helyzetek ismétlődnek. Hogy mit ígérsz meg magadnak, és mi történik utána. Hogy mennyi energiát visz el a kontroll. Hogy milyen érzés van az ivás után.

A változás sokszor nem azzal kezdődik, hogy valaki kimond egy nagy mondatot.

Hanem azzal, hogy abbahagyja a belső jelzések elbagatellizálását.

Nem kell magadra rögtön semmilyen címkét tenni ahhoz, hogy segítséget kérj.

Elég lehet az is, hogy szeretnél tisztábban látni.

Az addiktológiai coaching ebben tud segíteni: nem diagnózist ad, hanem beszélgetési keretet. Olyan teret, ahol ránézhetsz az alkoholhoz való viszonyodra, a visszatérő mintákra, az ambivalenciára, a félelmekre és a következő felelős lépésre.

Van, akinek ez az első tisztázó beszélgetés elég ahhoz, hogy pontosabban lássa, merre érdemes továbbmenni. Van, akinek szakellátásra, terápiára, orvosi segítségre vagy önsegítő közösségre van szüksége. A felelős munka része, hogy ezt nem keverjük össze.

Vannak helyzetek, amikor nem coaching az első lépés: súlyos elvonási tünet, akut krízis, önveszély, pszichiátriai állapot vagy közvetlen veszély esetén azonnali szakellátás szükséges.

De ha a kérdésed most még csak ennyi:

„Lehet, hogy problémám van az alkohollal?”

akkor is lehet róla beszélni.

Nem kell megvárni, amíg a kérdésből összeomlás lesz.

És nem kell egyedül maradni vele.