Viselkedési függőségek: telefon, játék, szerencsejáték

Amikor függőségi mintákról beszélünk, sokan először alkoholra vagy drogokra gondolnak.

Pedig nem csak szerekhez kapcsolódhat olyan működés, amely egyre több teret vesz el az ember életéből. A telefonhasználat, az online játék, a szerencsejáték, a közösségi média, a vásárlás vagy más visszatérő viselkedések is válhatnak problémássá.

Nem attól lesz valami probléma, hogy valaki használja a telefonját, játszik, vásárol vagy néha szerencsejátékot próbál.

A kérdés inkább az, hogy milyen szerepet kezd betölteni az életében.

Mennyi időt, figyelmet, pénzt, energiát visz el? Megjelenik-e kontrollvesztés? Vannak-e következmények? Titkolni kell-e? Megjelenik-e szégyen, bűntudat vagy magyarázkodás?

A viselkedési függőségi minták egyik nehézsége, hogy sokszor hétköznapi tevékenységekből indulnak. Telefont használni ma természetes. Online lenni természetes. Játszani sokaknak kikapcsolódás. A pénzzel való kockázatvállalás egyeseknek izgalom.

Éppen ezért nehezebb észrevenni, amikor a tevékenység már nem egyszerű kikapcsolódás, hanem menekülés, feszültségcsökkentés vagy kényszeresebb működés lesz.

A problémás minta gyakran nem egyik napról a másikra jelenik meg.

Először csak több idő megy el vele. Aztán nehezebb abbahagyni. Aztán megjelenik a halogatás, a titkolás, a konfliktus, a pénzügyi veszteség, az alvásromlás, a tanulási vagy munkahelyi következmény. Közben az ember gyakran megígéri magának, hogy kevesebb lesz, de újra visszacsúszik a régi mintába.

Ez ismerős lehet szerhasználat nélkül is.

A viselkedési függőségi minták mögött sokszor hasonló belső folyamatok jelenhetnek meg: feszültségcsökkentés, jutalmazáskeresés, menekülés, ürességérzet, szégyen, magány vagy kontrollvesztés. Ez nem azt jelenti, hogy minden intenzív telefonhasználat vagy játék függőség. De azt igen, hogy vannak helyzetek, amikor érdemes ránézni a működésre.

Különösen fontos ez fiataloknál.

A serdülők telefonhasználata, játéktevékenysége vagy online jelenléte sok családban okoz konfliktust. A szülő gyakran nem tudja, hol van a határ: mi normális életkori jelenség, mi túlzás, és mikor érdemes segítséget kérni.

Ilyenkor sem az ijesztgetés segít.

Nem az, ha minden képernyőhasználatot démonizálunk. De az sem, ha semmit nem veszünk komolyan. A józanabb kérdés inkább az: milyen hatással van ez a működés az életre, kapcsolatokra, alvásra, tanulásra, munkára, pénzügyekre, hangulatra és felelősségvállalásra?

A saját felépülési szemléletemből számomra az egyik legfontosabb tanulság, hogy nemcsak az anyag számít, hanem a működés is.

Mihez nyúl az ember, amikor feszült? Mivel csillapítja magát? Mitől vár megkönnyebbülést? Mi az, amit már nem ő használ szabadon, hanem ami lassan elkezdi használni őt?

Ezeket a kérdéseket óvatosan kell kezelni. Nem címkézésre valók, hanem rálátásra.

Az addiktológiai coaching viselkedési függőségi minták esetén is elsősorban abban segíthet, hogy valaki biztonságos, ítéletmentes térben ránézzen a saját működésére. Mi ismétlődik? Mi a következmény? Mi az, amit már nehéz kontrollálni? Mit szeretne másképp? Milyen következő lépés lenne reális?

Hozzátartozóknál pedig abban lehet segítség, hogy ne csak tiltásban, fenyegetésben vagy tehetetlen aggodalomban gondolkodjanak, hanem tisztább határokban, kommunikációban és felelősebb jelenlétben.

Fontos: ha a viselkedési minta súlyos pszichés állapottal, önveszéllyel, komoly pénzügyi krízissel, bántalmazással vagy más akut veszélyhelyzettel kapcsolódik össze, akkor szakellátásra, krízisellátásra vagy megfelelő intézményi segítségre lehet szükség.

A coaching nem helyettesíti ezeket.

De sok esetben fontos első beszélgetési tér lehet azoknak, akik már érzik, hogy egy viselkedés túl nagy helyet kér az életükben.

Nem kell mindent azonnal függőségnek nevezni.

De amit már belül is problémának érzel, azt nem érdemes teljesen félresöpörni.

A segítségkérés itt sem gyengeség.

Lehet, hogy éppen az első felelős lépés a tisztább működés felé.