Hozzátartozóm sokat iszik – mit tehetek?

Amikor egy hozzátartozó sokat iszik, az ritkán csak az ő ügye marad.

A családtag, társ, szülő, gyermek vagy közeli ember is belekerül valamibe, amit sokszor nagyon nehéz kívülről elmagyarázni. Figyel, aggódik, kérdez, ellenőriz, reménykedik, csalódik, aztán újra reménykedik. Közben próbál működni, dolgozni, családot tartani, nem szétesni.

Sokan ilyenkor nem is maguk miatt kérnek segítséget.

Hanem azért, mert már nem tudják, mit tegyenek a másikkal.

Szóljak vagy ne szóljak? Várjak még? Legyek keményebb? Segítek, vagy már csak fenntartom a helyzetet? Hol van a szeretet, és hol kezdődik az önfeladás?

Ezek nem egyszerű kérdések.

A problémás alkoholfogyasztás a hozzátartozói rendszerben is feszültséget teremt. Nemcsak az érintett ember működésére hat, hanem a környezetére is. A hozzátartozó sokszor alkalmazkodni kezd a helyzethez: figyeli a jeleket, hangulatokat olvas, próbálja megelőzni a konfliktusokat, elrejti mások elől a problémát, vagy éppen újra és újra megpróbálja „észhez téríteni” a másikat.

Ez nagyon kimerítő.

És közben könnyű elveszíteni a saját határokat.

A hozzátartozó gyakran azt hiszi, akkor szeret jól, ha mindent elbír. Ha mindig türelmes. Ha mindig segít. Ha újra és újra megment. Ha elsimítja a következményeket. Ha még egy utolsó esélyt ad.

De a szeretet nem ugyanaz, mint az önfeladás.

Ezt nem könnyű kimondani, mert a hozzátartozói helyzetben a felelősség és a bűntudat nagyon könnyen összekeveredik. A felelősség azt mondja: nézzem meg, mi az én dolgom. A bűntudat azt mondja: minden az én dolgom.

Ez a kettő nem ugyanaz.

Saját felépülési tapasztalatomból is tudom, hogy a környezet sokszor sokkal többet cipel, mint amennyit az érintett ember akkor és ott látni képes. A segítői munkámban is gyakran látom, hogy a hozzátartozók nem azért fáradnak el, mert nem szeretnek eléggé, hanem mert túl sokáig próbálnak egyedül tartani egy olyan helyzetet, amelyhez nekik is segítségre lenne szükségük.

Fontos mondat: a másik ember helyett nem lehet változni.

Lehet mellette lenni. Lehet őszintén beszélni. Lehet határt húzni. Lehet támogatást adni. Lehet segítséget kérni. De az érintett ember helyett nem lehet meghozni a belső döntést.

Ez fájdalmas, de felszabadító felismerés is lehet.

A hozzátartozói coaching nem arról szól, hogy stratégiát gyártunk a másik ember irányítására. Nem manipuláció, nem kontrolltechnika, nem az érintett ember háta mögötti „megoldási terv”.

A fókusz a hozzátartozón van.

Azon, hogy ő hogyan van ebben a helyzetben. Hol fáradt el. Milyen határokat veszített el. Mit vállal túl. Mitől fél. Milyen döntési pontjai vannak. Hogyan tud szeretettel, de önfeladás nélkül jelen lenni.

Ez nem azt jelenti, hogy nem számít az érintett ember. Hanem azt, hogy a hozzátartozó saját belső tartása is fontos.

Mert egy kimerült, bűntudattal terhelt, folyamatos készenlétben élő hozzátartozó nagyon nehezen tud józanul reagálni. Ilyenkor gyakran már nem a valós helyzetre reagál, hanem a félelemre, a szégyenre, a sok korábbi csalódásra.

Érdemes segítséget kérni, ha a másik ember ivása már túl sok helyet foglal el a saját életedben is.

Ha sokat figyeled, mikor és mennyit iszik. Ha titkolsz mások előtt. Ha állandóan azon gondolkodsz, mit kellett volna másképp mondanod vagy tenned. Ha bűntudatod van akkor is, amikor határt húznál. Ha már nem tudod, mi a segítség és mi az önfeladás.

A Tiszta Határok hozzátartozói coaching ilyen helyzetekben adhat biztonságos, ítéletmentes beszélgetési keretet.

Nem az érintett ember kezelésére, hanem a hozzátartozó saját tisztábban látására, határaira, döntéseire és erőforrásaira fókuszál.

Fontos: vannak helyzetek, amikor nem coachingra, hanem azonnali szakellátásra, krízisellátásra vagy hatósági segítségre van szükség. Bántalmazás, közvetlen veszély, önveszély, súlyos pszichiátriai állapot vagy súlyos elvonási tünet esetén nem szabad csak beszélgetési folyamatban gondolkodni.

De sok hozzátartozó nem ilyen konkrét krízissel érkezik.

Hanem azzal, hogy elfáradt. Hogy nem tudja, meddig bírja. Hogy szeretne tisztábban látni. Hogy szeretné megérteni, mi az ő dolga, és mi nem az övé.

Ez elég ok arra, hogy beszéljen róla.

A hozzátartozónak is lehet szüksége segítségre.

Nem azért, mert gyenge.

Hanem mert ő is ember.